Ott álltam a lakás előtt a sötétben. Szorítottam a a gang korlátját és azon gondolkodtam, mit tettem. A januári hideg szél az arcomba vágott. A férjem hulla fáradtan baktatott fel utoljára aznap és valószínűleg utoljára az életünkben a 102 lépcsőfokon.
Tíz évvel korábban boldogan másztunk felfelé a bútorokkal, zsákokkal és mindenféle holminkkal. Első közös otthonunk álmaink lakása volt. A hétvégi kötelező kávézáskor a Fő téri kávézó kirakatából állandóan a harmadik emeleti óriási ablakokat bámultuk és azon gondolkodtunk, ki az a mázlista, aki ott lakik. Két év bámulás után egy véletlen folytán megtudtuk, hogy eladják a lakást. Alig vártuk, hogy megnézhessük. Három emelet huszonévesen semminek tűnik. Az eufória pedig elfedte a lakás hiányosságait. Rémes beosztás, elhanyagolt falak. Kilenc évig újítgattuk, festettük, bontottuk és építettük.
A kis lyuk konyha helyett nagy étkezős konyha lett. A vécés-fürdőszobán keresztül (!) megközelíthető nappali kis előteretés új bejáratot kapott, a wc zárt ajtó mögé került. És ebből lett a bonyodalom. A mellettünk lakó férfi, bár a fél tetőteret megvette, a mi kis 1.25 nm2 területünket is akarta. Miután ez nem sikerült, mindent megtett, hogy megkeserítse az életünket. Egy darabig próbáltunk nem kétségbe esni, de végül én vetettem fel, hogy inkább költözzünk. A helyzet addigra annyira elkeserítő volt, hogy végül a férjem is belátta, ez tarthatatlan állapot és beleegyezett az eladásba. Nem is kellett sokat várni a vevőre. Három hónap alatt sikerült a jogi kérdéseket tisztázni és le is zárult az eladás. A papírok aláírásakor csak egy nagy megkönnyebbülést éreztem.
De ott a gangon rám tört a sok emlék. Itt vettem fel a menyasszonyi ruhámat. Itt került hozzánk a kiskutyánk, Lucy. Karácsonyi vacsorák, régi és új barátok. Sokan voltak velünk aznap is. Reggel azzal kezdtük, hogy a januári hidegben vastag jégréteget kapartunk a teherautó nyitott platójáról. Este az addigra már szétvert házunk sötét udvarán a jéghideg garázsokba tuszkoltuk be a közös életünk összes holmiját.
És végül ott álltunk a hidegben és bementünk még egyszer az imádott és teljesen csupasz lakásba, átadni a kulcsokat. Én zártam be utoljára az ajtót. Elvesztettük az otthonunkat…
De addigra már megtaláltuk az újat. Én szerelemnek láttam az első perctől fogva… 🙂 Hát, lássuk először a belső szépségét:Bár az alaprajz nem teljesen ilyen, de a helyiségek nagyjából stimmelnek. Pont ilyen sok volt 90 nm2-en.
És hát a képek. Kellenek ide szép képek, hogy átjöjjön a hangulat…
A szobák:
A pazar fürdő
Konyhai látkép
Konyha az előszoba felé nézve. Miért csempéztek régen minden falat körbe konyhákba egyébként?
Előszoba mindkét irányba. Mondjuk az ajtó nyitásirány érthetetlen. A legjobb rész az lehetett, mikor kifelé menet odaszorult az ember.
Főbejárat!!!Imádtuk 😀
Látvány a kert felől! Szerintem pazar 😀
Na, akkor a kert. Hogy nem látható? Pedig ott van az. Csak a 4 garázs meg a 400 nm2 beton alatt…
És a látvány az utcáról:
Kezdetnek talán ennyi elég is…
Férjem csak rémülten nézte, Csilla barátnőm szerint: Hááááááát, van benne lehetőség… 😀 Én pedig már akkor odavoltam: HÁZUNK LETT!!!
Ha szeretnél tovább olvasni a házkalandról, várlak vissza 🙂
Szeretettel:
Enci