Ms. Axis

Tervezzünk kertet

Az előző, belvárosi lakásunk előtt egy kiszélesített gang volt. Sajnos a nyugati fekvés és az állandó átjárás miatt semmire sem lehetett használni. Volt néhány gyenge próbálkozásunk virágok és zöldségtermesztés terén, de a napsütés gyilkos volt a kilátás pedig rémes (zárt belső udvar egy nagyon ronda üvegtetővel) Mikor a húszas éveink közepén odaköltöztünk, nem is tűntek …

Tervezzünk kertet Read More »

Angolkerti álom

Teljesen odavoltam, amikor meg tudtam győzni a férjemet arról, hogy három év után átalakítsuk a frissen kialakított kertet. Az első verzió sem volt rossz, és rengeteget dolgoztunk vele, de valami hiányzott belőle. Legnagyobb szerencsémre 2015. októberében eljutottunk Londonba és ott rá is jöttem, mi. A szimmetria, a rendezettség, a szegéllyel elválasztott kavicsos sétány, az elegánsan …

Angolkerti álom Read More »

Egy kis zöld-ség

Már Lili baba érkezése előtt is érdekelt a zöld életmód, a szelektív szemétgyűjtés, a környezetvédelem. Mióta megszületett a kislányunk, még jobban foglalkoztat a kérdés, hogy mit tehetnénk azért, hogy „csökkenjen az ökológiai lábnyomunk” Kiszámoltam és a jelenlegi életmódunk mellet 1.3 Földre lenne szükségünk. (Ha Te is szeretnéd kiszámolni a lábnyomodat, ITT megteheted) A zöld életmód …

Egy kis zöld-ség Read More »

Gyerekszoba

A házban eredetileg három szoba volt. Mivel az eredeti zuhanyzós wc-t megszüntettük, így az egyik szobából -a legkisebből- fürdő lett. Maradt még két szobánk. Az egyik lett a hálónk, a másik pedig dolgozó-vendég szoba. Három évig tartott ez az állapot, aztán megérkezett Lili és elfoglalta a kisszobát. Az első, házunkról szóló bejegyzésben már megmutattam a …

Gyerekszoba Read More »

Ki ide belépsz…

… fel sem ismered 🙂 Legalábbis az előszobát tuti nem. Bár az első bejegyzésbe megmutattam az összes képet, ami a felújítás előtt készült, de ezt nem lehet megunni 😀Ahonnan indultunk:  Itt még voltak olyan elképzeléseim, hogy a lambéria marad és fessük át fehérre, de a Férjem bekeményített és azt mondta, csak ha én csiszolom le …

Ki ide belépsz… Read More »

Díszbarack

Bár a beköltözés után nem volt sem időnk, sem anyagi keret a kert alakításához, de elképzelés az volt. Rengeteg. Nagyon szerettem volna gyümölcsfákat. Sajnos, a leendő kertünk nagy része beton alatt volt és nem is tudtuk még eldönteni, mi hova kerüljön később. A második évben-miután lebontottuk a garázsokat és eltüntettük a betont- őszibarckfát ültettünk. Sajnos, …

Díszbarack Read More »

Málnás

Gyerekkoromban imádtam málnát szedni. Nem a semmiért volt az első a listán a málnabokrok telepítése a kertbe. Először vettünk pár tövet rögtön a beköltözés utáni évben tavasszal egy kertészetben, abból lett az első sor. Hátul ültettük el, a déli betonkerítés elé. 70 centi távolságra a kerítéstől körben a házból kibontott téglákból szegélyt alakítottam ki. Felástuk, majd jöhettek a málnatövek, …

Málnás Read More »

Miért ez a ház?

Az előző bejegyzésben mutattam sok szép képet arról, milyen volt a ház, mikor megvettük. Jogos a kérdés, miért is választottuk ezt a negyven éves, csupa beton udvarú elhanyagolt házat? Hát, volt néhány okunk: Kicsi házat kerestünk. Na, ilyen nem volt sok. Mindenki a 150-200 nm2-es hodályokat akart eladni, mi meg csak ketten voltunk. Ez a …

Miért ez a ház? Read More »

Reggeli

Első gasztro bejegyzés, legyen a reggelim. Zabkása, mert egyszerű, finom és a végtelenségig variálható. Én tejjel csinálom, mert vízzel nem bírom megenni. Fél csésze zabpehely, másfél csésze tej. Édesítésnek méz, vagy teljes anomáliaként édesítő. Én teszek bele chia magot, mert divatos egészséges és mogyorót, mert attól finom (meg hízlal) Gyümölcs mindig kerül bele. Szóval nem …

Reggeli Read More »

Kőváry Anett : Amikor megérted…

„…amikor többé nem sietsz már sehova, amikor megérzed, hogy lelassulni maga a csoda, amikor felfogod, hogy többé nincs mitől félned, akkor érted majd meg, hogy te magad vagy az élet.” Részlet Kőváry Anett írásából A teljes művet és a weboldalát itt találod: