kert

Tervezzünk kertet

Az előző, belvárosi lakásunk előtt egy kiszélesített gang volt. Sajnos a nyugati fekvés és az állandó átjárás miatt semmire sem lehetett használni. Volt néhány gyenge próbálkozásunk virágok és zöldségtermesztés terén, de a napsütés gyilkos volt a kilátás pedig rémes (zárt belső udvar egy nagyon ronda üvegtetővel) Mikor a húszas éveink közepén odaköltöztünk, nem is tűntek …

Tervezzünk kertet Read More »

Angolkerti álom

Teljesen odavoltam, amikor meg tudtam győzni a férjemet arról, hogy három év után átalakítsuk a frissen kialakított kertet. Az első verzió sem volt rossz, és rengeteget dolgoztunk vele, de valami hiányzott belőle. Legnagyobb szerencsémre 2015. októberében eljutottunk Londonba és ott rá is jöttem, mi. A szimmetria, a rendezettség, a szegéllyel elválasztott kavicsos sétány, az elegánsan …

Angolkerti álom Read More »

Díszbarack

Bár a beköltözés után nem volt sem időnk, sem anyagi keret a kert alakításához, de elképzelés az volt. Rengeteg. Nagyon szerettem volna gyümölcsfákat. Sajnos, a leendő kertünk nagy része beton alatt volt és nem is tudtuk még eldönteni, mi hova kerüljön később. A második évben-miután lebontottuk a garázsokat és eltüntettük a betont- őszibarckfát ültettünk. Sajnos, …

Díszbarack Read More »

Málnás

Gyerekkoromban imádtam málnát szedni. Nem a semmiért volt az első a listán a málnabokrok telepítése a kertbe. Először vettünk pár tövet rögtön a beköltözés utáni évben tavasszal egy kertészetben, abból lett az első sor. Hátul ültettük el, a déli betonkerítés elé. 70 centi távolságra a kerítéstől körben a házból kibontott téglákból szegélyt alakítottam ki. Felástuk, majd jöhettek a málnatövek, …

Málnás Read More »

Kezdődjön a kaland

Ott álltam a lakás előtt a sötétben. Szorítottam a a gang korlátját és azon gondolkodtam, mit tettem. A januári hideg szél az arcomba vágott. A férjem hulla fáradtan baktatott fel utoljára aznap és valószínűleg utoljára az életünkben a 102 lépcsőfokon. Tíz évvel korábban boldogan másztunk felfelé a bútorokkal, zsákokkal és mindenféle holminkkal. Első közös otthonunk …

Kezdődjön a kaland Read More »